természetesen a rendőrség felmentette, mert van az a pénz amiért nem korpásodik az ember haja
Farkas Kisbajszos Sándor minden mocskosságot meg tud úszni és el tud sikálni. A fábiáni tsz lopás, a pályázati visszaélések viszont mind eltörpülnek az életellenes bűncselekmények megúszása mellett. Kezében a rendőrség (Balogh-Szabó) meg az ügyészség (Patakiné is) is. Így működik a fideszes NERNIA. Ha nagy kutya vagy akkor tiéd minden, a többinek meg kuss.
Azért mégis durva hogy a tisztességes embereknek már ugyanúgy kell félnie mint a Rákosi kommunista világban. Csak akkor elvtárs volt a megszólítás a kisembernek, most meg kimondatlanul jobbágy. Földes Urak voltak eddig is, már van újra főispán is. Előkerül itt a bot is lassan. Adók az már vannak.
Ha az urak kiszolgálója vagy akkor talán életben maradhatsz. Ha rokona szeretője vagy a főuraknak akkor tiéd a világ. Így úszik meg mindent a hírhedt nagymágocsi Drubina család is. Farkas Kisbajszos szeretője a Drubináné Fodor Katalin. Diszkós táncoslányként kezdte most meg több település idősotthonának az igazgatója. Nagymágocson Farkas betette a szerelmét a közgyűlésbe is. A férfikényeztetésen kívül máshoz most sem ért bár már rendesen kilométeres de Farkas Kisbajszos kitart mellette. 2024-ig polgármester helyettes volt Nagymágocson de informátoraink szerint a botrányai miatt mára Fideszenk sem volt vállalható, megfosztották ettől a tisztségétől legalább. Drubináné állítása szerint ő maga nem akart már több tisztséget. Emberéletek vannak rábízva erre a semmitérő riherongyra akinek az egymilliárd (!) forinton felépített derekegyházi és nagymágocsi szociális házakat fogja átjátszani hamarosan Farkas. Az épületeket már lassan ürítik is ki, választás előtt megkaphatja.
A Szentesi Joe Biden nagy szarból húzta ki Drubinánét és a rokonát. 2021-ben fellázadtak Drubináné dolgozói és feljelentették Huber Rómeót aki bántalmazott a munkahelyén fogyatékos személyeket. Saját maga vette fel videóra ahogy alázza és kínozza őket. A videókat egyesével fogjuk bemutatni.
A szarházi Huber Rómeó Drubináné férjének, a hasonlóan mocskos szarházi Drubina Krisztiánnak a legjobb barátja és a gyerekének a keresztapja. Derekegyházán a Kórógy partján együtt drogoztak. A két szarházi seftesnek akkor jött el az arany élet amikor Drubináné teherbe esett és nem tudta hogy Farkastól vagy valamelyik segédápolótól a sok közül. Farkas miatt egy cigányképűt kellett maga mellé találnia és mivel kefélte Drubina is, pont kapóra jött. Huber Rómeó is nagy ember lett a melóhelyen a haver miatt. Aki nem állt meg neki az rossz munkabeosztást kapott, vagy addig szivatták amíg el nem ment. Ha férfi olvasóink felesége ott dolgozott Rómeó mellett, nyugodtan emlékezzen vissza hogy abban az időben vakarózott e lent. Ha az asszony nem állt meg a mocsoknak, akkor repült. Ne az asszonyra haragudjon, mindenki félti ebben a drága világban a munkahelyét. Akik szóltak Katinak a Huber viselkedéséről, repültek. Drubináné a feljelentőket levadászta, csak más megyében kaptak állást. Huber Rómeót már csak akkor rúgta ki, amikor a rendőrség elkezdte a nyomozást. Drubináné végig tudott a kínzásokról.
A nyomozás első hónapjaiban kiderítette a TASZ hogy a rendőrség itt nem a bűnösöket akarja elkapni, hanem a bűnösöket akarja bevédeni. Az ügyet a szentesi és a megyei rendőrkapitányág mellett segítette a Szentes Járási Hivatal is. A bántalmazott személyek mind gondnokoltak voltak. Tehát nem beszámíthatók. A bántalmazottak gondnokai akartak tenni feljelentést ezért a Gyámhivatal vezetője leváltotta őket és olyan gondnokok lettek kirendelve akik már nem akartak feljelentést tenni. Erre külön felhívja a figyelmet a TASZ.
2021 óta tartó nyomozást lezárta a rendőrség. Természetesen felmentették az elkövetőt. Az indok: elévülés miatt. Addig húzta a rendőrség az ügyet az ügyészséggel kiegészülve hogy megtalálták a kiskaput. Állítólag nem bizonyítható, hogy a Huber Rómeó kevesebb mint öt éve kínzott embereket és elvült az ügy. Drubináné is a helyén maradt ugyanúgy mint a többi mocskos ügyei után.
Erről a mocskos házaspárról rengeteg infót kapunk amit meg fogunk osztani. Sajnos az ügyeik nem törpülnek el a Gémes gumicsizmás ügyei mellett. Hasonlóan mocskosak. Nagyon sok dolog van amit a felszínre kell hoznunk mert máshol nem jelenik meg és ugyanúgy megúsznák a dolgot mint a többi kommunista és fideszes bűnöző.
A mocskos Drubina család nem először lett megmentve a bűnügyi elszámoltatástól. Kaptunk bizonyítékkal infót a nagymágocsi kastély idősotthonból több idős ember vagyonának eltűntetéséről. Láb nélküli embereknek gyógycipő vásárlásairól. Van infó bizonyítékkal miért a Pingvin patika lánctól vásárolja Drubináné a gyógyszereket és felvétel hogy Szegeden mennyi utalványból töm meg egyszerre két bevásárlókocsit. Van bizonyíték a fiára íratott Szegedi panelházakról. A fia meg ingyen lakik Dr. Szili Károly orvos Újszegedi házában. Cserébe az orvosnak nem kell bejárni az idősotthonokba csak felveszi a többszázezres havi bért. Van infó a Dr. Szili Károly féle túlárazott használt egészségügyi gépek beszerzéséről. Sőt, egy nagymágocsi kisboltból a lejárt szavatosságú élelmiszerek durván túlárazott vásárlásairól is amit a gondnokolt személyek számára vásárolnak. A ruhabeszerzések is hasonlóan működnek. A leírásokban szerepelnek a segítői is akiknek csurran cseppen a jóból. Kedvencünk a piros kabátos ruhabeszerző.
A legmocskosabb mindközül amikor Drubina Krisztián külföldről rendelt katonai robbanóanyag szintű petárdát ami levitte két kiskorú ujjait. Az ügyészségi iratokban Drubina neve fel sem merült. A rendőrség az EU egyezményeknek köszönhetően lekérte a rendelési információkat, de nem került át bizonyítékként az ügyészségre Drubina Krisztián neve mint megrendelő. Már maga a megrendelés is illegális. A robbanásban érintett családokat pedig megfélemlítették és titoktartási nyilatkozatot kellett aláírniuk. Ma már a családtagjaik mind Drubinánénak az alkalmazottai. Az egyik megyei vezetőségi forrásunk szerint az érintett gyermek családtagjai (kb 6 fő) fogják megkapni az összes dolgozó év végi prémiumát. Cserébe Drubinánét kell dícsérni. A 2026os választás miatt 13ik havi fizetésnek megfelelő pénzt kapnának decemberben az összes Szentesi, Nagymágocsi, Derekegyházi dolgozók hogy jó helyre tegyék az ikszet.
Ez egy Novák Katalin szintű bántalmazási ügy, csak nem gyermekbántalmazás hanem fogyatékos személy ellen elkövetett bűntett. A politikai szál minden részén látszik. kevesebbért is mentettek már fel igazgatókat, de Drubináné mindig helyén marad. De nem baj, vastag szeg Farkas koporsójában a Drubina család. Ha ezt Farkas meg a kurvája mégis megússza, megérdemli Szentes a jövőjét.
Huber Rómeó is éli világát. A csongrádi Mars állateledel gyár melósainak pedig üzenjük kérdezzék meg ezt a szarházit, mit érzet amikor embert kínzott. A legjobb ha így köszönnek neki: Puszild meg a fost! Mert ez a rohadék ezt mondta az egyik kínzottnak amikor a székletét etette vele.
