Félelmetes mennyiségű anyagot kapunk a hírhedt Drubina maffia család undorító dolgairól. Sok időbe telik ellenőrizni a hitelességét az infóknak de annyian utálják körbe ezt a mocskos bandát a munkahelyükön meg a szociális főigazgatóságnál is hogy a meglévő bizonyítékok mellé újakat is adnak. Már rég kirúgták volna a fideszes prostituált Drubinánét ha nem ült volna bele minden kéjrúdba ami az érdekeit szolgálta.
Ahogy az egyik megyei felettese megfogalmazta: Mi a közös a csongrád megyei fideszes vezetőkben? Nem, nem a párthűség hanem hogy valahol valamikor mind megbaszta Drubináné Fodor Katalint!
Kaptunk egy belső jegyzőkönyvet ami pár éve történt bűnesetről szól. Persze a rendőrségre nem került át az ügy. A gyámhatóság már akkor is ilyen mocskos volt mint most. Reméljük Tóth Flórián járási vezetőt is így fogják majd öreg korában rendezni mint amihez hűségesen asszisztált. Sajnos több mint 5 éve úgyhogy elévült ez is mint a Huber Rómeós emberkínzások. Attól mi elküldtük a rendőrségre hogy legyen nyoma egy kormányváltás után az aljasságnak. Megkapta az agrárminiszter is hagy örüljön milyen mocskos ember a helyettese Farkas Sándor aki a szertőjét minden szarból kihúzza.
Az eset a nagymágocsi kastélyban történt. A kastélyban kamu állásokon voltak bejelentve a fideszesek mint most is. Torday Henike is ide lesz mert nem talál munkát. Nem szeret dolgozni Bozó meg elhányja tőle magát nem veszi fel ingyen pénzért a Metalcomhoz. Reméljük egy két ápoló összevaníliázza a sörényét bár nem fog az oda kimenni csak felveszi a fizetést.
Egy nőnek aki Farkasnak gyűjtötte az aláírásokat a férje is a kastélyban dolgozott. Neve Sánta Antal József. Karbantartó volt papíron amúgy azt csinált amit akart. Mosóport loptak leginkább a kastélyból és vitték Drubinánénak haza meg adták el meg le a jattot a rúdtáncosnak. Feltűnt pár dolgozónak az alávaló fideszes féreg gaztette. Gondozott nőket csalt a kastélyparkba meg egyet a házába is ahol 500 forintért vagy cigiért megszoptatta őket.
A jegyzőkönyvben ami a birtokunkba került a nő elmondta hova mikor kellett mennie a parkban. Le van írva milyen útvonalon kellett mennie nehogy feltűnjön a többi gondozónak. A jegyzőkönyvben a nő aki gyámság alatt volt konkrétan elmondja Sánta házához az útvonalat. Elmondja a ház belső részét. Hogy nyílik az ajtó, hol a konyha, a szoba. Mindig akkor kellett mennie amikor a feleség be volt osztva munkára.
A tisztességes gondozóknak feltűnt a sok ötszázas a nőnél meg sosem kért cigit mindig volt neki. Ezt kapta a szarházi fideszestől a szerelemért. Ez is házon belül maradt mint a Huber Rómeós emberkínzások. A kihasznált emberek mind gondnokoltak. Dr. Tóth Flóri gyámhivatala pedig szépen most el ezt az ügyet is. A gondnokok befogták a szájukat és nem mentek a rendőrségre.
A fidesz mocskos rendszere ugyanúgy épül fel mint a legmocskosabb kommunista diktatúrák. AZ elit megkeresi és alkalmazza a kellően hülyéket a legalját. De a hatalom és a pénz miatt nem árulják el a rendszert. A korrupt hatóságok pedig a végtelenségig védik ezeket. Ez egy jól felépített rendszer. Rendes ember nem lesz ennek a beteg rendszer tagja.
A féreglelkű senkiháziakat teszik meg jó katonának. A Drubina család mocskosságai szinte felfoghatatlanok. Ezek a felkapaszkodott senkiházik kontroll nélkül bármit megtehetnek a fidesz megvédi őket. És mennyi ilyen ügy lehet ebben az országban ahol hasonló senkiháziak töltenek be vezető szerepet.
Gémes, Drubináné, Bozó, Bakó, Holman, Farkas, de még Szabó Bakter is. Ezek azonnal bukni fognak ha a fidesz eltakarodik az országból.